Idióták gyülekezete I.: Cash for Clunkers
2011. március 07. írta: biker_kolee

Idióták gyülekezete I.: Cash for Clunkers

Természetesen az USA-beli homo idioticus sapiens emberi mutációról szól eme bejegyzésünk. A csapat, akiknek az a szórakozásuk, hogy aprópénzért vesznek tragacsokat, majd a motorolaj helyett vizet töltenek a motortérbe. Ezután beindít, padlógáz, és ameddig bírja szegény motor, addig forgatják, néha még az olajteknőt is leszerelik, ezzel súlyosbítva azt, ami amúgyis.

Hammer kiigazított kommentben:

A Cash for Clunkers az USA roncsautóprogramja volt, amikor a nagymotorú, nagyfogyasztású "öreg" autókat be lehetett váltani fiatal, kisfogyasztású újra (némi ráfizetéssel, de jó nagy kedvezménnyel).

Ezeket az autókat nem szórakozásból ölik meg, hanem ezt írta elő a törvény, hogy így kell megsemmisíteni őket, nehogy újra forgalomba álljanak.

Ettől még barbárság, de nem hülyegyerekek szórakozása, hanem nagyipari rombolás volt.

EZEN a linken még több videó található. A videókat CorollaTibi barátom ajánlotta figyelmembe.

A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány olyan autó, amely kis hazánkban még sokáig húzhatná, ha nem lenne pár ilyen baromállat lett volna ilyen ügyes a törvényalkotás:

Egy 4Runner:

Egy 530i BMW:

Volvo:

Egy 2001-es Grand Cherokee Jeep:

 Itt egy igazi túlélő:

Szintén egy Civic:

Életre tervezett japán gépek.

Mindegyikőjüknek a forró hajtókarral és dugóval okoznék kellemetlen perceket. Igen, ott.

A bejegyzés trackback címe:

https://autotemeto.blog.hu/api/trackback/id/tr822716579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2011.03.07. 09:19:26

TÉVES

A Cash for Clunkers az USA roncsautóprogramja volt, amikor a nagymotorú, nagyfogyasztású "öreg" autókat be lehetett váltani fiatal, kisfogyasztású újra (némi ráfizetéssel, de jó nagy kedvezménnyel).

Ezeket az autókat nem szórakozásból ölik meg, hanem ezt írta elő a törvény, hogy így kell megsemmisíteni őket, nehogy újra forgalomba álljanak.

Ettől még barbárság, de nem hülyegyerekek szórakozása, hanem nagyipari rombolás volt.

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2011.03.07. 09:23:10

@Hammer: Igen, tudom, a Civic nem nagymotorú, de legalább öreg (de nem nagyon, 25 év volt a max. kor)

en.wikipedia.org/wiki/Car_Allowance_Rebate_System

A motorelpusztításról ebben a fejezetben bővebben: Engine disablement and scrappage criteria

Zsomatograf 2011.03.07. 11:22:19

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!: Nekem is fájt. Meg szerintem a BMW-ért is igazán kár volt.

énjobbantudom:) 2011.03.07. 11:23:01

És egy autó forgalomból való kivonásának ez az egyetlen módja hogy halálra kínozzák?! Hiába, amerikaiak, még itt is meg kell mutatniuk hogy mennyire gazdag bunkók...
Olyanok mint a Teutul-ék, akik szórakozásból törnek össze mindent, mert már annyi pénzük van, hogy nem tudnak mit kezdeni velük...

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2011.03.07. 11:43:30

@énjobbantudom:): Nem az egyetlen módja, de ez az egyik olyan módja, ami biztosítja, hogy ezek az autók többet ne kerülhessenek vissza a piacra. Ügyeskedők ott is vannak.

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2011.03.07. 13:13:40

@biker_kolee: Azt nem tudom, bezúzták-e, vagy elbontották alkatrésznek, utána kellene nézni. Mindenesetre a kasztni már nem füstöl, nem fogyaszt benzint, akkor sem, ha egy másik autóra szerelik az elemeit.

Magyar[HUN] 2011.03.07. 16:44:45

BMW 530i: A kezét lábát törtem volna össze annak aki ilyen sor6-ot meggyaláz!
Volvo S80: Je,az új autót is semmisítsük meg,tök környezetkímélő dolog az.

Adujis 2011.03.07. 18:09:50

Hát azt kéne halálra futtatni aki ezt kitalálta és megszavazta.......... Amerika az idióták gyülekezete.....

DiscoPatkany 2011.03.07. 18:13:40

Sztem mindért kár...! Legjobban a BMW és a Volvo baszta ki a biztosítékot...:S mert egyszerre voltam ideges és szomorú, és esküszöm hogy majdnem bőgtem. Én pl utálom a Suzukit, de én még vele se tennék ilyet mint akik ezekkel a világhírű autókkal tették. Egy autónak lelke van... egy ilyen kínzás olyan mintha egy embert kínoznának meg ilyen módon.............................................................................. :'(

gerg0 2011.03.07. 20:04:46

A wikipedia szerint a programot Alan Blinder ötlötte ki 2008-ban. 2009 július 1 - augusztus 24 között 690114 autóval történt ez, azokért 2500-4500$ kedvezményt kaptak a tulajok új, kevesebbet fogyasztó autó vásárlásakor. :(

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2011.03.07. 20:46:31

Egy kis érdekesség, a top 10 beváltott (kinyírt) és vásárolt autó listája:

1. 1998 Ford Explorer
2. 1997 Ford Explorer
3. 1996 Ford Explorer
4. 1999 Ford Explorer
5. Jeep Grand Cherokee
6. Jeep Cherokee
7. 1995 Ford Explorer
8. 1994 Ford Explorer
9. 1997 Ford Windstar
10. 1999 Dodge Caravan

Ezekért azért nem hullik a könnyem.

Amit leginkább vettek helyettük:
1. Ford Focus
2. Honda Civic
3. Toyota Corolla
4. Toyota Prius
5. Ford Escape
6. Toyota Camry
7. Dodge Caliber
8. Hyundai Elantra
9. Honda Fit
10. Chevy Cobalt

Adujis 2011.03.07. 23:38:49

Háát vannak autók a vásárlási listán amiket nem tudok elképzelni a 7000es motorú autók mellett, pl a Honda Fit (Jazz)

GerGely 2011.03.08. 14:07:36

Hihetetlen mik vannak, nem találok rá szavakat. :(
Ezt még régebben találtam, nem gondoltam volna, hogy "nagyüzemben" is csinálnak ilyet:
www.youtube.com/watch?v=YxH1guAfUag

Magyar[HUN] 2011.03.08. 18:17:38

@GerGely: Ő a legultimatebb gyökér a világon.

biker_kolee 2011.03.08. 21:33:42

@GerGely: Ennél már csak a (ha jól emlékszem) Corvette-es fickó jobb. Az csak simán a kuplungot füstöltette le. Meg is keresem, megy posztnak. :))

Lucas18 2011.03.15. 13:45:44

MIEEZ? :O Majdnem sírtam. :( Ilyen rohadék,aljas egy munkát sem vállalnék el. :'( Félelmetes volt látni mikor a Jeep alól folyt ki az a folyadék, mintha elvérzett volna. :(

Davidof92 2011.05.21. 23:40:49

BMW megérdemelte, a többi nem, az én véleményem szerint.

szpsz 2012.09.23. 15:11:49

Dzsesszesmária! Ennél nagyobb agybetegségről még nem hallottam :(