Kitinpáncélos, aprópénzből
2010. november 05. írta: biker_kolee

Kitinpáncélos, aprópénzből

Attila az élő példa arra, hogy nem kell százezreket költeni egy megbízható és szép hobbiautó és hétvégi örömforrás eléréséhez. Át is adom neki a szót:

Nyáron a Budagyöngye környékén feleségemmel megláttuk ezt autót. Már régóta szerettünk volna egy fehér bogit hobbiból, de a legolcsóbb darab is 200e körül volt és vagy papír, vagy működő motor nem volt benne. Az autón volt egy bogarasok klubja matrica, felhívtuk őket és rendszám alapján kinyomoztuk a tulaj számát. Kiderült, hogy egy lányé, aki egy barátjának adta kölcsön mindennapi használatra. Az autó állapotát látva ez minden volt, csak nem használat. Végül egy rövid egyezkedés után 85e-ért megkaptuk a kis Kafert.

 

Az autó felújítását magam végeztem matt fehér zománcfestékkel, teddy hengerrel és egy rezgőcsiszolóval. Nem azt mondom, hogy jó lett, de a telet túléli.

Azóta egy kicsit rendberaktuk motort, a karbit és kapott két új hátsó gumit és pár apróságot (új visszapillantó tükör, új búrák, krómcsíkok, hátsó króm lökhárító) és egy brutális takarítást. Imádjuk és használjuk! Jövőre mindenképpen meg lesz csinálva rendesen. Az egész festés megvolt két hét kemény munkaórából és 30.000 forintból. Szóval nem kellenek ide százezrek, hogy megőrizzünk valamit a múltból a jövőnek…

 

 

Kétségkívül jó helyre került a Bogi, ugyanis Attiláék másik autója egy kettes Golf, amely szintén hasonló állapotról lett felújítva és járja az utcákat. A közeljövőben tervez még egy Bogarat megmenteni, de ez még odébb van.

Ezúton is gratulálunk az elért állapothoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://autotemeto.blog.hu/api/trackback/id/tr822425933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adujis 2010.11.05. 20:38:54

Gratuláááálok!!!
mázlisták :D
sok szerencsét hozzá!!
ha esetleg a tulaj írna nekem egy részletes üzenetet hogy hogyan is megy ez a teddy festés megköszönném.
I LOVE KAFER!

gerg0 2010.11.05. 20:47:31

Youtube-ba írd be Rustoleum. Vannak olyanok amik rohadt jól néznek ki. www.youtube.com/watch?v=pRV3CSeQonY&feature=related

Süni25 · http://www.eakft.hu 2010.11.06. 09:07:27

óóóó
Ez egy spar! A kedvencem. A rá való lökösökkel lenne igazán mutatós!

Íme:

img341.imageshack.us/img341/2655/img2919lvd8.jpg

Pityubácsi 2010.11.06. 13:56:22

a tulajt várjuk ide:
www.bogarhatu.hu/forum/index.php

nem ér inkognitóban teddyzni a bogarakat :))
süti beállítások módosítása