Elég nehéz szívvel írom meg ezt a posztot, történetesen arról van szó, hogy idén márciusban a család megvált hőn szeretett autójától, ami történetesen egy 1987-es évjáratú Mazda 626 GLX. Csikós Zsoltinak is szinte ugyanilyen volt, csak az Övé piros volt, 86-os évjárat és 626 GT.
Még az ezredfordulón vásároltuk egy hölgy tulajdonostól, 670.000 magyar forintért. Előtte egy törtfehér Lada Samaránk volt, 1.3-as, három ajtós, semmi extra, de az akkori igénynek pont megfelelt, el lehetett vele jutni A-ból B-be. A Samara már igencsak szétrohadt, itt ott már lehetett látni az aszfaltot út közbe a hátsó ülésről, és én még csak 11 éves voltam, de nagyon erősködtem, hogy de igen! Nekünk kell egy másik autó! Amire rendszerint megkaptam szinte minden gyerek válaszát (aki nem kapott ilyen választ, talán nem is tudja milyen): "Miből, Kisfiam?"Édesapám villanyszerelő mester, Ő használta a Samarát, és tudta jól, hogy a gyerek miért acsarkodik annyira. Egy családi jó barátunknak volt egy 2000-es Opel Omegája, arany színű, automata. Nagyon imponált, és ha jól emlékszem kb. ugyanannyiba került, mint Fedél (már a Mazda). Aztán egy szintén családi barát szólt édesapámnak, hogy "Kinn a Keresztúri úton áll egy Mazda 626, de nekem nem adják oda, mert sokat alkudtam!" Apu kiment, megnézte A Mazdát, és látta, hogy itt nincs mese, ez az autó az, amelyikben a gyerek felnőtté válhat. Nyilván nem mellékesen neki mint villanyszerelőnek, egy csomó cucc bele kell hogy férjen, és Fedélbe bele is fért, lévén, hogy ferdehátú (az Omega lépcsőshátú volt és még volt benne egy gáztartály).
Aki ült már át Ladából egy Mazdába (hozhatnék ezer példát, itt konkrétan ez történt), annak nem kell leírni, hogy milyen az amikor az ember azt érzi, hogy "Autóban ülök!". Fedél vígan száguldott hegyen-völgyön át, az égvilágon semmi baja nem volt, egészen addig, míg egyszercsak megereszkedett a hátulja, mint minden kedves idős néninek, hiába volt egykor szép és kerek minden, valamiért Fedél úgy döntött, hogy lepihen. Na mi lehet...megnézettük Nándival aki a család autóit javítja immáron több mint 20 éve, nincs mit tenni, kirohadt a két hátsó lengéscsillapító...ohh remek! Akkor irány a lakatos. Kilakatolták, jobb ez mint újkorában!

Megy tovább az élet, eltelik egy-két év, Fedél teszi a dolgát szépen, míg nem egy reggeli indításnál valami feltűnt...motorháztető kinyit, hmmm mintha csak....basszus, csak 3 henger megy! Letekerem a hűtősapkát, mi ez a nutella a vízben!??!!!!!

Nem tudom ki mire tippelt, mondom a megfejtést, átrepedt a hengerfej, és összeömlött az olaj meg a víz. Próbáltam humorosan felfogni a dolgot, hogy háh, itt az első Hybrid meghajtású Mazda! Aztán amikor a piros lámpánál kinyomtam a kuplungot és leállt a motor, már nem volt őszinte a mosolyom. Kénytelen-kelletlen manuális szivatóval oldottam meg az alapjárat kérdését, nem volt jobb megoldás. Nándit ismét felzörgettük, hogy hát volna itt egy kis probléma, de Nándi! Ha sokba kerül, nem kell, nincs rá pénz! 250 magyar forint itt is bele lett ölve a család kedvencébe, és pityeregve vettük tudomásul, hogy Fedél tovább szolgál minket. Ekkor már 2006-ot írunk, emlékeim szerint.

Nemsokkal ez után, hogy Fedélt rendbe rakattuk, jövök hazafelé kedves édesanyámmal a XIV. kerületi Egressy úton, épp hogy átjövök a Nagy Lajos király útján, fékezek. Ezzel nem is lett volna baj, csak hogy a kocsi nem akart megállni. Épp hogy elkerültem az előttem szerencsétlenkedő egyént, én kitettem az indexet jobbra, be az első kis utcába (ott a Mekinél, ha valaki ismerős arra), majd próbálgattam a féket, hogy mégis mire számítsak...nyomom, nyomom semmi...hát jó, akkor megyünk tovább. Azért a vészvillogót kitettem biztos ami tuti, ki tudja milyen meglepetést tartogat még Fedélke számomra. Általában motorfékkel sikerült megállni (1-esben ha valaki még nem próbálta ki a motorféket, az nem nagy sebességnél egy próbát tegyen vele...én ezt 30-nál csináltam meg, mert majdnem bezúgtam a Miskolci utca Csömöri út kereszteződésébe...a kormányt majdnem megfejeltem olyan visszahúzóereje volt. Na de a lényeg, ugye...ismét Nándi, sikerült rájönni, hogy itt bizony a főfékhenger a bibis...igenám, de az egy Mazdába egy vagyon...hümmögés, fejvakarás, 30 ránccal több lett a fejünkön, de végülis egy javítókészlettel sikerült orvosolni a problémát...

Egyébként arról még nem esett szó, hogy milyen örömöket tartogatott a számomra...a szervokormánya páratlan volt, most a VW-ben nincs olyan vajkönnyű szervo, mint amilyen Fedélbe volt, a váltója mint a Doxa óra, nem lötyögött sebességben, betetted és úgy maradt. A kormánymű szintén precíz és jól kezelhető volt, a lengéscsillapítók amikor tették a dolgukat olyan volt az utazás mint valaha lehetett a Titanicon, szépen, komótosan ringott az úton.A kegyelemdöfést sajnos az én vehemenciám adta meg neki, nem igazán tetszett az óránkénti 130 km-es átlagsebesség az M6-os autópályán és valami éktelen kopogás vette kezdetét az érdi lejtőn, amint épp egy 525-ös BMW-t előztem nagy mellénnyel a 23 éves autóban ülve. Félreálltunk, mondta apu, hogy jó, akkor innentől vezet Ő. Gondolkoztunk, hogy mi lehet, talán a szelepszár szimering adta meg magát, vagy netán az egyik hajtókar tört meg!? Lábon hazahoztuk, de nem igazán tudtunk rájönni, hogy mi történt, onnantól egy jó darabig élveztük a BKV vendégszeretetét.

Majd feltettem Fedélt a netre, 100.000 ft-ért, hátha valaki elviszi...telefonált is egy ember, hogy őt érdekelné, elvittük a Keletihez, nézegeti, tetszik-tetszik, beindítom, mondom egy kicsit kopog a motor...odamegy emberünk, beleül(!), most tessék megkapaszkodni...és tövig nyomja a gázt...nézek rá, meg apuval egymásra, hogy ez nem normális, szegény Fedél utolsó kopogásai és sivításai voltak ezek, mondanom sem kell, hogy lesokkoltak a látottak, nem sokon múlt, hogy a csávót nem téptem ki a vezetőülésből és vertem bele a Keletinél oly gyakran előforduló kátyúk egyikébe.

Újabb diagnózis, immáron véglegesen, beállt a főtengely. Remek. Hazahúztak, út közben telefonált egy vevő, Pécsről, hogy őt érdekelné az autó...hát mondtuk, hogy oké, csak konkrétan mozgásképtelen....nem baj, őt úgy is érdekli, mennyiért adjuk oda??? Osztottunk-szoroztunk, legyen 30.000, mindegy, csak ne kelljen még költeni rá...feljöttek Pécsről 5, ismétlem ÖT óra alatt, hogy mivel? Egy törtfehér három ajtós Lada Samarával...

A szívem szakadt meg, ahogy toltuk ki Fedélt (mostmár látjátok, hogy miért Fedélnek neveztük el, ez a kép az eladás előtt készült közvetlen, mint utolsó fotó, valamikor 23:30 környékén) az udvarból, még én ültem a kormánynál és néhány könnycseppet elmorzsolgattam a szemem sarkában...végigsimogattam a műszerfalát, és megköszöntem minden közösen eltöltött percet...az igazat megvallva hiányzik és lehet a jövőben akármilyen autóm, hiányozni is fog! Isten veled, Drága Barátom!