Autótemető - Facelift
2011. szeptember 18. írta: HoFi

Autótemető - Facelift

 Mint láthatjátok egy kis ráncfelvarrás történt a blog kinézetében, úgy gondoltam, hogy jó lenne egy kicsit az EMO stílusról átállni valami vidámabbra. Értem én, hogy temető, meg sírunk-rívunk, de azért, na. Úgy gondolom, hogy a lassan több mint egy éve életre hívott blognak igenis hivatása van, ezért jó lenne újból életre kelteni. Felpörgetni egy kicsit, ne az legyen az Autótemető Blog ismertetőjele, hogy önmaga is halott. Halottról pedig vagy jót, vagy semmit, mint tudjuk.

Személyi változások is történtek a blog életében, szerkesztők mentek, semmint jöttek, de szeretnénk kialakítani Kolival egy olyan szerkesztőbrigádot, hogy az olvasóknak (vagyis nektek) ne kelljen 1,5 havonta ránk rúgni az ajtót, hogy felrázzatok bennünket a Csipkerózsika álomból. Tény, hogy ez a JDCS árnyékában nem egy egyszerű történet. Engem kivéve a többiek (biker_kolee, Tommi) aktív szerkesztők a JDCS-n, ami nyilván korlátok közé szorítja időben őket is, amit az Autótemetővel tudnak tölteni. Az, hogy mikor írunk ki pályázatot további szerkesztők felvételére, még nem eldöntött tény, hamarosan, valószínű. Most már csak a részletekről mennek az egyeztetések, annyi bizonyos, vezetőtársammal megegyeztünk abban, hogy akik a JDCS-n szerkesztők, azok automatikusan kizáródnak az Autótemető Blog szerkesztői közül. Remélem, ebből nem lesz sértődés, az ok nagyon egyszerű: eddig az esetek többségében az volt a jellemző, hogy két lovat nem lehet egy fenékkel megülni, na, szerintem ez itt is verifikálódott az idők folyamán.

Egyenlőre igyekszem én elsősorban ellátni titeket posztokkal, amennyire időm engedi, remélem sikerül! Valószínűleg a héten kiírjuk a szerkesztői pályázatot, ami igen komoly feltételekhez lesz kötve a jövőben, már ami pl. a posztok minőségét illeti. A leckét megtanultuk, ez sajnos annak az eredménye!

Mindenkinek kellemes időtöltést kívánok itt a blogon, jó olvasgatást, a sulisoknak eredményes iskolaévet, a leendő szerkesztőknek pedig kellemes munkát!

HoFi - főszerkesztő

A bejegyzés trackback címe:

https://autotemeto.blog.hu/api/trackback/id/tr403235741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dester 2011.09.18. 21:49:22

Köszi az infót, várjuk a posztokat! :)

Wakond 2011.09.18. 22:06:53

Hajrá fiuk. A multkori szerkesztőavatás úgy is kudarcba fullt.

HoFi · http://autotemeto.blog.hu 2011.09.18. 22:19:11

@Dester: Egy posztot már kreáltam ez előtt, de igyekszem tovább folytatni a sort! :-)

@Wakond: Valóban az a kör az igencsak szegényesre sikeredett. Nem igazán voltam még én sem képben, hogy milyen arculatot szeretnénk a blognak, szerintem Koli sem, mostanra ez távollétem alatt megérett bennem, vázoltam Kolinak, hogy ez lesz, neki egy választása volt, hogy elfogadja. Igencsak szigorú feltételek mellett lehet majd bekerülni a szerkesztő csapatba, de a ló túloldalára sem szeretnék esni ezáltal, hogy senki ne jelentkezzen. A közös munkának a kompromisszum az alapja, de a feltételek adva lesznek, a fegyver senkinek sem lesz a homlokához nyomva, hogy jelentkezzen szerkesztőnek. Viszont ha jelentkezik, akkor a legnagyobb elvárások közepette kell dolgoznia eleinte, ezzel számolni kell, pont az előző szerkesztő választásból kiindulva...

Wakond 2011.09.18. 22:35:27

Ugye én is kiválasztott voltam az előző kőrben, kaptam is használati utmutatót, de aztán abba maradt minden nemü kommunikáció. Jó és egyedülálló blog ez, hasonlót még külföldi portálokon sem találtam. Már gondolkodtam, hogy felveszem veled a kapcsolatot esetleges folytatási célokkal, de hálaégnek megelőztél.

tojásoslecsó 2011.10.06. 16:44:05

Annyit jeleznék azért, hogy a lap alja felé a szöveg és a kép eléggé összekeveredik. Azért mondom, mert egy nagy lélegzetvétellel végignéztem az összes posztot és minden oldal alja nagyon kusza. Amugy jó az új arculat, csak ezt a hibát javítsátok ki!
Szeva!

Elismert író 2011.10.08. 10:04:57

Én szívesen elnézegetem a képeket. Az nekem teljesen mindegy, hogy ki teszi fel a posztot csak legyen minél több. A minőségre persze nem árt odafigyelni. Hajrá!

Coyote82 2012.02.05. 00:32:04

Látom ez inkább blogtemető...

sequoia 2012.02.24. 20:02:05

Remélem, egyszer újra aktív lesz ez a blog.
süti beállítások módosítása